Akkor kezdjük…

2012 október 25. | Szerző:

Utoljára 10 éve írtam blogot, s most újra elragadott a láz, hogy írjak… Előre is elnézést mindenkitől. 🙂 Lehet, hogy csak magamnak szólnak ezek a sorok, jó egy kicsit az internet aktív oldalán állni. Hol vannak már a naplók, amiket még kézzel vezettünk? Nekem speciel a gyerekkori szobám mélyén, a szekrényeimben elrejtve… Ez most azért más lesz, de remélem, hogy legalább annyira izgalmas…

 

Az életem ugyanis a várakozással eltelt napok ellenére is az eddigi legizgalmasabb… De hogyne lenne az, ha férjemnek tudhatom azt az embert, akit a legjobban szeretek és csodálok az életben, s a szívem alatt hordhatom a kisfiúnkat… Sablonos lehet, de mégis varázslatos megélni.

Ez már a 25. hét… Még épp idejében kezdtem el írni a terhességemről is 🙂 Viszonylag szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis rosszullétektől mentes időszakon vagyok túl. Én nem igazán számolom bele azokat a napokat, amikor a hűtő, vagy a fűszeres szekrény kinyitása hányingert indított el, hiszen itt mindig meg is állt a történet. Az intenzív illatok nem tartoztak a kedvenceim közé, de az intenzív ízek viszont sokat javítottak a helyzetemen. Annak ellenére, hogy mindig az egészséges étkezés híve voltam, s szinte soha nem fogyasztottam cukros, szénsavas üdítőket, az elején azért lecsúszott naponta egy fél literes gyömbér, majd ezt váltotta a citromos Fanta, aztán a narancsos, majd a Coca-cola…. Nem tudom, mi van ezekben a sok mű ízen és hozzávalón kívül, de jó  néhány tiszta pillanatot köszönhetik nekik. Éljen a Coca-Cola gyár, köszi beszélő jegesmedvék!

 

Furcsa dolog azért ez a terhesség. Főleg nekem, aki mindig uralta a testét és azt vallottam, hogy én irányítom a testemet, nem a testem engem. Ergo azért, mert épp édességre vágyom, nem kell felfalni egy szelet csokoládét, hanem rá kell jönni, mi az, ami miatt erre vágyik a szervezet és ezt pótolni. Ezzel az életvitellel a 30-as éveimhez közeledve életem eddigi legjobb alakjával rendelkeztem, 170-es magassághoz 50 kg, imádtam… Szigorú étrend és edzésterv, megfelelő mennyiségű vitamin, minden kiszámolva és engem ez boldoggá tett…

És egy ilyen tökéletes pillanatban érkezett meg D., a kisfiúnk. Komoly egos harcokon mentem át azért az elején, ahogy néztem, hogyan változik a testem és észrevettem, hogy nem tudok már mindent uralni. Hogy nem megy le a hús zöldségekkel, csak a szénsavas üdítő és a gyümölcsök… El kellett telnie annak a bizonyos 12 hétnek, hogy nagyjából visszaálljon minden a normálhoz közeli állapotba.

Azóta meg csak úgy repülnek a hetek, máskor meg úgy érzem, hogy ólomlábakon vánszorognak. Nagyon szeretném már Őt a karomban tartani… Sokat beszélek Hozzá, énekelek Neki és gondolok Rá, mint amikor szerelmes az ember és bármit is csinál, gondolatai középpontjában akkor is csak Ő áll… Még mindig olyan furcsa nekem, hogy Anya leszek és nagyon bízom benne, hogy jól fogom csinálni! Bár G-nek (férjem) is voltak pár hete aggodalmai, hogy úristen, miket fog tudni Ő tanítani D-nek! Kérdezi Ő, aki tényleg mindenhez ért és minden probléma ripsz-ropsz megoldássá válik a kezei alatt. Apai aggodalmak 🙂

Remélem, hogy nagyon gyorsan eltelik ez a pár hét és itt lesz velünk D. egészségesen és boldogan és megmutathatjuk Neki, hogy mennyire vártuk Őt és mennyire szeretjük…

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

    Archívum

    Kategória

    Blogkövetés

    Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

    Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

    Üzenj a blogger(ek)nek!

    Üzenj a kazánháznak!

    Blog RSS

    Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!